Szinte történelem előtti időnek érzem az 1979-es évet, amikor – 28 éves koromban – a Szépirodalmi Könyvkiadónál megjelent első verseskötetem, a „Heléna bálja”. Azóta sokféle lírai válogatásom látott napvilágot, köztük egy magyar-angol-német és egy magyar-szerb nyelvű is.
A jelen kötet darabjai 2022–2023 között keletkeztek. Különlegessége pedig az, hogy útra indító sorait, előszavát nem egy írótárs vagy éppen irodalomtörténész kolléga írta, hanem egy nagyrabecsült és szeretett baráti szerzőtársam, Székely György. Ő a János Kórház gasztroenterológus főorvosa, s ugyanakkor rangos hegedű- és klasszikus gitárművész, neves zenei szakíró, akivel számtalan szál köt össze.
Az első és legfontosabb talán az, hogy mindketten a Parlando című zenepedagógiai online folyóirat állandó közreműködői vagyunk. A második pedig az, hogy családjaink, s felcseperedvén mi magunk is, szorosan kötődtünk és kötődünk Fischer Annie tündöklő, gőgöt nem ismerő tehetségéhez, természetes egyszerűségű lényéhez.
Részemről egyébként nem „programzene” az itt és más könyveimben is olvasható sok olyan vers vagy prózai mozzanat, amelyeket a muzsika és a gyógyítás ihletett. Hiszen nehezen induló kis életem első perceit anyám sebészorvos-ortóriuménekes öccsének kezében töltöttem.
Végül, de elsősorban: mélységes rokonságot érzek az írói hivatás és a gyógyítás között. Manapság, amikor az irodalom annyi emberi sebzettségről, betegségről tanúskodik, s mégis oly kevés a gyógyulásnak, az életörömnek, olykor nem-vitriolos humornak szentelt mű, odaállok a „test békéjét” és a „lélek békéjét” helyreállítani igyekvő őseim, rokonaim és barátaim mögé. Felkínálva szavaim nem életmentő, de talán néha életkönnyítő erejét. Köszönöm Székely Györgynek, hogy ezt felismerte és elfogadja!
Petrőczi Éva
*
Petrőczi Éva legújabb, huszadik verseskötete nem csak stílusával és mondanivalójával gyönyörködtet. Beavat egy különleges világba, amely a múltban gyökerezik, de a jövőbe lát. Szinte együtt él a múlt sok-sok szereplőjével: mint egy nagy család, amelynek hol egyik, hol másik szereplője bukkan fel a versekben.
Hol egy távoli orvos-ős, hol egy sebész-oratóriuménekes nagybácsi, hol a mindkettőnk számára oly fontos barát és nagy művész, Fischer Annie. Vagy éppen az élete utolsó hónapjait élő Bartók Béla.
Nem szellemidézés ez, csupán a költőnő szeretetének megannyi bizonyítéka. Megjelenésük mégis olyan valós, hogy néha megborzong az ember. Hiszen ők élnek, boldogok, szenvednek, majd szomorú halált halnak. Lehet-e vidám a halál? Az nem, de a megbékélés lehetséges.
S a szavak feltámasztó ereje az, amely körüllengi Petrőczi Éva alkotásait, minden műfajában, versben, család- és önéletrajzi regényekben, kisprózában, gyerekkönyvekben, s eddigi tizennégy tudományos, gyakran orvostörténeti témákat is feldolgozó könyvében. Beavatottként, sőt, közeli barátként kezel minket, olvasókat, és egyszerűen nem lehet letenni a könyveit. Újra elővesszük, ha lehet, újraolvassuk, és mindig észreveszünk valami huncutságot vagy békétlenséget. A tragédia és az életigenlés, a kritika és a humor egyszerre jelenik meg a költeményekben egy különleges zenei háttérrel.
Székely György
