A magyarországi és az erdélyi magyarságtól földrajzilag is távol eső, majd asszimilációs román politikai törekvések miatt 1970-1989 között szinte megközelíthetetlen moldvai csángó-magyarsággal 1977-ben találkoztam, első turista utam során. Tíz nap után letartóztatott a román rendőrség, és Bacau (Bakóban) több órás kihallgatás során tudtam csak tisztázni magam: nem fizetett magyar kém vagyok. Ez a feltartóztatás, és a moldvai katolikus magyarság keserves állapota késztetett arra, hogy rendszeresen visszajárjak - éjjeli és hajnali dugott utakon - és egy majdani fotóalbummal rázzam fel az anyanemzetet. Hírt akartam hozni róluk, mert Ők nem tehették: elnyomorítottan, emberi és nemzetiségi jogaikban támadottan vegetáltak. A közel 300 ezer moldvai katolikus közül napjainkra már csak 80-100 ezer beszél valamilyen szinten magyarul, magyarnyelvű iskoláztatás és magyar nyelvű vallásgyakorlás lehetősége nélkül. A román hatóságok - minden régi vatikáni feljegyzés, dokumentum ellenére - sem ismerik el a moldvai katolikusok ősi, magyar származását, és azt az elemi jogukat, hogy az állam nyelve mellett magyarul is tanulhassanak, misézhessenek. Több tízezernyi fényképfelvételt készítettem a legnagyobb illegalitásban - majd 1990-től már szabadabban. Filmeztem és magnetofonra vettem a pusztuló, középkori magyar nyelvi emlékeket, szokásokat. Feleségem támogatásával dolgoztam, a nyersanyagok, utazási költségek nagy részét Ő teremtette elő számomra. Fel kellett figyelnem a változó, bomló falusi társadalom jelenségeire, személyiségeire. Bábaasszonyokkal barátkoztam össze a múló évek során. Rendszeres jelenlétem, őszinte érdeklődésem feloldotta a félelem légkörét, nem egyszeri idegen utazó és vendéglátó, hanem ismerős, barát, szinte rokon viszonyt alakítottam ki velük. Apró kéréseiket rendre teljesítettem, sosem csalódtak bennem, és részese lehettem tevékenységüknek. Befogadtak. Csoma Gergely
