Ha eltekintünk a Világló részletektől, rövidebb írásainak ez a gyűjteménye Nádas Péter legszemélyesebb műve. Igaz ez annak ellenére, hogy a kötetbe összegyűjtött „elegyes írások” középpontjában hangsúlyosan mindig valaki más, egy-egy Nádasnak valamilyen okból fontos személy áll. Az írások némelyike formailag alkalomszerű, például nekrológ, kiállításmegnyitó, egy frissen megjelent könyv kritikája, ám ezeket is az alkalom fölé emeli az a személyes többlet, amiért Nádas beválogatta ebbe a kötetbe. Más szövegek egyetlen és maradandó alkalma a megörökített személy jelentősége a szerző életében. Különösen igaz ez azok esetében, akikhez több írásában is visszatér, mint Esterházy Péter, Mészöly Miklós, Polcz Alaine vagy Balassa Péter. A vonzások és választások ily módon alakuló hálózata végül kirajzolja Nádas Péter önarcképét életének abból a korszakából, amelyet a Világló részletek már nem tárgyal.
„Az ember olyan lény (legalábbis európai változatában és szerencsés esetben), aki szeret nagy felfedezéseket tenni. Olykor szívesen feltalálja a spanyolviaszt. Máskor tényleg világraszóló felfedezést tesz. Felfedezi a kereket. Egy másik évszázadban a gyufát, amit akkoriban még gyújtónak neveztek. Századra jön század, s megint eltelik. Ami végül is fikció, ez az egész időszámítás. Mert valójában nincs rés, nincs szünet, a világ áthatás, hiány és átmenet. [...] Hogy személyesen értsük, mit beszélek itt, én például már kicsiny gyermekként nagy felfedező szerettem volna lenni. A gőzmozdonyt én is felfedezhettem volna, de fel volt fedezve. Vadul nézelődtem, hogy mit kéne felfedeznem. Valaki korábban az ekét is felfedezte. A traktort is felfedezték, én pedig azon rágódtam, hogy itt ez a borona, ezt sem kell felfedeznem. Viszont épp akkor ment egyetemre az ifjú, aki később fel fogja fedezni, hogy bármiként rugódzunk és vágyakozunk itt egy másik világra, az eke korai elterjedtségének történeti határai a mai napig megszabják a három nagy európai régió civilizációs és kulturális határait.”
