Karizmatikus gyülekezetvezetés az Újszövetség korában - Próféták a páli gyülekezetekben

A „karizma” és a „prófétaság” két olyan fogalom, amelyeknek a történelmi egyházakban ellentmondásos a megítélése. A szerző arra a kérdésre keresi a választ habilitációs dolgozatában, hogyan működött a karizmatikus közösség és ennek vezetése a páli gyülekezetekben, és ezekben milyen szerepet játszottak a próféták.
„Miközben könyvemben alapvetően az Újszövetség korára, ezen belül a sok népből kialakuló, Pál által alapított pogánykeresztyén gyülekezetekre, különös hangsúllyal a korinthusi közösségre fókuszálok, ezen közösségek vezetésének lehetséges formáit is felvázolom ebben a korban. Az elvégzett kutatásból kiderült számomra, hogy a közösségek karizmatikus vezetése egészen egyedi, sajátossága a sok népből elhívott közösségeknek, és szoros összefüggésben áll a közös hagyományok hiányával… ezért a karizmatikusok körének kellett magára vállalnia a gyülekezet irányítását. Viszont… ezek a karizmatikus vezetők csak karizmatikus közösségekben képesek hosszú távon ellátni ezt a feladatot, mert csak egy ilyen csoport alkalmas arra, hogy kontrollálja ezeket a személyeket. Az első pogánykeresztyén közösségek azáltal tudták kialakítani saját identitásukat, hogy a karizmatikusok, ezen belül a próféták kijelentését megvizsgálták, korrigálták, és ha kellett, akkor ellent is mondtak annak.”
Kókai-Nagy Viktor református teológus, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem és a Selye János Egyetem Református Teológiai Kar docense.