Máig tabu, máig hallgatnak arról, hogy ’44-45 telén lemészároltak, kiirtottak több tízezer magyart a Délvidéken. A borzasztó, hogy még a pontos számot sem ismerjük, ismerhetjük. Az elkövetők jugoszláv partizánok voltak. Nevezik ezt bosszúnak, vérbosszúnak, de több jel arra mutat, hogy tudatos népirtás volt. A partizánok és a hozzájuk csatlakozó jugoszláv csőcselék Tito utasításait követve megpróbálta kiirtani, eltüntetni a jugoszláviai magyar férfi lakosságot, különös tekintettel polgári, értelmiségi elitre. Sajnos ez jórészt sikerült. Ez a népirtás, a kollektív bűnösség bélyege és a kötelező hallgatás nemcsak az áldozatok generációját, de a következő nemzedékeket is megtörte, megsebezte. Mező Gábor új könyve felkavaró, megrázó olvasmány, a szerző elmondása szerint kutatni, megírni is nagyon nehéz volt. Többször feladta, abbahagyta, de végső soron arra a következtetésre jutott, hogy hallgatni nem lehet. A múltat nem lehet elfeledni, nem lehet szőnyeg alá söpörni, a szembenézés elmaradása, a múlt ki nem beszélése és az igazság be nem mutatása valójában a jelen eltorzítása is egyben, nem beszélve arról, hogy a jövő, a jövőkép megint hamis lesz, ha megspóroljuk a tényfeltárást és az ezzel járó küzdelmet. Nem feledhetjük el a Délvidéket sem, azokat a magyarokat, akiknek többségét teljesen ártatlanul gyilkolták meg.
