A magyar Szent Korona történetének befejező részét tartja kezében az olvasó. A harmadik kötet talán az előző kettőnél is izgalmasabb, noha ez nem a szerző érdeme: a koronával történtek olyan események az utolsó másfél száz évben, amelyek feszültebbek bármely kriminél, tévésorozatnál.
1849 és 1945 között háromszor elásták, a föld alá rejtették, nehogy rátaláljon egy-egy barbár, idegen hódító. Viselte a két utolsó uralkodó, Ferenc József és az első világháború vége felé IV. Károly. Voltak felfelé ívelő, szép szakaszai azokban a korokban, és voltak szégyenteljes bukásai, hiszen a korona mindig együtt haladt a magyar nép történetével. Az összefonódásnak olykor túl nagy ára volt.
A könyv lapjain tanúi lehetünk, hogyan rejtették el Kossuth menekülő hívei, és hogyan nyomoztak utána éveken át a megszálló osztrák hatóságok. Ki árulta el végül a rejtekhelyet? Hogyan került aztán az 1849-es véreskezű zsarnok fejére, akiből pár évtized múltán a „nemzet szeretett atyja” lett? A története nemcsak e tárgy, hanem a körülötte élő és őt éltető emberek története is. Felül- és alulnézetből ismerhetjük meg azokat az időket.
Mi történt a koronával a kommunista rémuralom, a Tanácsköztársaság alatt? Hogyan próbálta a trónja vesztett király visszaszerezni? Miért lett hazánk király nélküli királyság, milyen veszedelmeken mentek át a korona és őrzői a második világháború alatt? A közeledő szovjet hadsereg elől kivitték Nyugatra, majd Ausztriában egy benzines hordóban elásták, és nélküle adták meg magukat az amerikai hadseregnek. Hogyan került elő, miért tartották nyolc évig a megszállt Németországban, és hogyan került az Egyesült Államok legjobban őrzött erődjébe? Miféle diplomáciai és egyéb játszmák zajlottak le a 1970-es években, amikor kiderült, hogy Carter elnök kormánya visszaadná azt a magyaroknak? És milyen mesterkedésekkel és szépnek nem nevezhető akciókkal próbálták egyesek megakadályozni, hogy mégis visszakerülhessen a magyar nép tulajdonába?
