„A MÁGIA ÉS ÉN… Ha tudnád, mennyire gyűlölöm! Megbélyegez, gúzsba köt, mégis megkísért és vonz. Ha tehetné, megölne, de nem bír velem. Nem bírunk egymással, hát megtanultunk élni egymás mellett. Elviseljük, használjuk és kihasználjuk a másikat. Én a mágiát, a mágia engem. A vér átka ez. Néha úgy teszek, mintha
olyan lennék, mint mások. Mint Taras vagy az öcséd. Étel, ital, nők, aztán végül kikötök egy asszony mellett,
lesz családom… Eljátszom a gondolattal, hogy ennyi az életem. Aztán rá kell ébrednem, hogy ostobaság az egész. Semmim sincs, csak a mágia, amit vagy az uralmam alá hajtok, vagy felfal” – magyarázza savanyúan a mestermágus, Keriak Roún, a thaino, ahogy hűséges sötételf tanítványa szólítja mélységes tisztelettel és csodálattal. De vajon ekkora hatalom és tehetség birtokában miért a keserűség, és hol marad a diadal?
A kérdésre választ talál az olvasó a fordulatos, rendkívüli kalandokat felsorakoztató regény lapjain.
A Radnayak, a Krisztina bárónő és más sikeres nagyregények szerzője ezúttal - a műfajhoz illően
fantázianevet választva - a szó szoros értelmében varázslatos mítoszt teremtett.
